Két keréken, országúton, országútival

Két keréken, országúton, országútival

Útajánló - Budapest-Vác

2018. szeptember 14. - Le a spammerekkel

Számomra mindig kész szenvedés volt Dunakeszi felé elhagyni a várost outival. Budapesten a Külső Szilágyi még elmegy, de utána az átjáró Dunakeszire már kezd rémálmokat idézni az időnként türelmetlen autósok miatt, bár ezt leszámítva, addig még elmegy. Sőt... még Dunakeszin is elfogadható, egészen a helyenként kerékpárútként, máshol bringa-gyalogként kijelölt járda kezdetéig. Ott outival már tényleg agyrém az út (számomra). Ezen sajnos át kell vergődni, nem tudok igazi alternatívát, mert a Váci út Dunakeszire érő szakasza sem igazán nyerte el a tetszésemet.
Eddig az út (Verseny utca) végénél, a vasúti felüljárón át, ki szoktam menni a 2-esre, ott a bringasáv romjain, majd a lakótelepen át a komphoz és onnan az ajánlott bringás úton, (aminek egy elég nagy része szintén nem outi alá való) lehet eljutni ha jól emlékszem, Sződligetig, ahonnan már Vácig korrekt kerékpárút van. Na de az út nagy részén alig lehet haladni a kátyúk, repedések vagy csak szimplán rázós úttest miatt. Meguntam.

Ma jött a nagy ötlet: picit kerülőt tettem, először Dunakeszin. A vasúti felüljáró végében van egy utcácska (Könyves Kálmán út), amin elindulva el lehet jutni Gyártelep vasútállomásig. Ott ma még folytattam a hagyományos utat, de legalább megspóroltam a rázós, kátyús, lámpás stb. 2-es út mentén lévő kerékpársávot. Már megérte, hogy legalább ezen a pár kilométeren lehetett menni és nem az útakadályokat kellett kerülgetni.

Vácról hazafelé vettem egy nagy levegőt és kimentem a 2-esre. Egészen Dunakesziig szabad az út és a legtöbb helyen megfelelő minőségű arra, hogy 8 barra fújt gumikkal is végigtekerjek rajtuk. Hogy a leggyorsabb részeken is csak 30-32km/h-t értem el, az csak az edzetlenségem következménye, sokkal gyorsabban is mehettem volna, ha bírok, csak a forgalommal kell megbékélni, mert nem üres az út. Úgy saccolom, percenként 4-6 autó ment el mellettem, talán több is, de hullámokban. Elmegy nyolc-tíz, aztán szünet, megint egy adag, megint szünet. Sajnos Dunakeszi északi végében véget ér a jólét, ott a kötelező bringa-gyalog :( Öröm az ürömben, hogy csak pár száz méter, ott le lehet kanyarodni Gyártelep felé, vissza a Könyves Kálmán útra és... egy helyen egyirányúvá válik, ott le kell fordulni róla, majd az első sarkon, egy majdnem 180 fokos fordulóval vissza. Sajnos nem mentem vissza, úgyhogy kicsit elkavarodtam, de végül csak eljutottam a Bajcsy-Zsilinszky utcára, onnan vissza a reptér melletti "bringaút"-ra (Verseny u., Pálya utca), aztán irány haza...

Ja, itthon megnéztem: az odaút, Dunakeszi-Vác szakaszon kb. 20-25 perccel volt hosszabb, mint a kettesen visszafelé, pedig a visszaúton Gödön még beugrottam egy boltba némi enni-innivalóért... mi lenne, ha még az edzettségem is megfelelő lenne? :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ketkerekenoutival.blog.hu/api/trackback/id/tr3714240767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása